Ulickaja, Ljudmila:

Vidám temetés

Egy New Yorkban haldokló orosz zsidó festőművész a főszereplője Ulickaja újabb regényének. Ugyan alig-alig szólal meg Alik, hiszen épp haldoklik, mégis ő a főszereplő.
A bohémtanya szerű lakást megtöltik mindazok, akikkel Aliknak kapcsolata volt: akár szerelmi, akár anyagi, akár baráti jellegű.
A lakás kezd valamiféle turistaszállóra hasonlítani, emberek jönnek-mennek, beszélgetnek, esznek, isznak, énekelnek, meg szenvednek a hőségtől. A haldokló éppen csak egy-egy mondatocskát ha ki tud ejteni, de szemmel láthatón élvezi a kavalkádot, nyoma sincs a tragikus haláltusának. Azt érezzük, hogy életében Alik tartotta össze ezeket az embereket, és most, hogy távozni készül, még mindig ő az, aki a leginkább képes összetartani az orosz emigráció itt megjelenő, egyre nagyobb lélekszámú csoportját.
S ahogy felvonulnak a lakásban, Ulickaja elmondja azt is, hogy ki milyen szerepet töltött be Alik életében.
Itt van vörös hajú, autista-gyanús kislányával Irina, aki Alik szerelme volt évekkel ezelőtt. Most sikeres ügyvéd, de megismerkedésükkor cirkuszi akrobata volt. Alik ugyan elhagyta őt Nyináért, de Irina a világ legtermészetesebb módján kezeli Alik jogi ügyeit, s felettébb csodálkozik azon, hogy Alik az egyetlen felnőtt, akivel lánya, T-shirt szóba áll. Aztán a halott mellett sertepertél mezítelenül Valentyina, hatalmas kebleivel. Ő is Alik szerelme volt, vele éjszakánként találkozgatott, amikor nem tudott aludni. Ilyenkor elszökött Nyina mellől, aki jelenlegi társa. Valentyina néprajzkutató volt otthon, kis hucul kabátkája van, és iszonyúan sok rigmus a memóriájában, amelyek, amikor itt lesz az ideje, csak úgy áradnak belőle.
Alik utolsó szerelme Nyina. Ő nem vesz tudomást az életről, Amerikáról, meghökkentő, érthetetlen szokásaiból nem enged. Valaha törékeny szépségű modell volt, mára törékeny, tétova, minden jel szerint alkoholista.
Mindannyian Alik megkeresztelésén fáradoznak. Mikor Alik végre beleegyezik, hogy papot hívjanak, hogy a keresztséget felvegye, azt hisszük, hogy élete utolsó mókáját eszeli ki, amikor rabbit is kér halálos ágyához. Viktor atya és a rabbi a két kibékíthetetlen ellenfél is Alik hatása alá kerül. De hamarosan a ház előtt játszó perui zenészek is feljönnek. Csak egy kis csend lett volna a ravasz terv, de hamarosan hátborzongatóan szép zene csendül fel: Alik felismeri: haláltánc.
Állapota egyre rosszabb, csupán tekintete, és vörös haja, bajusza emlékeztetnek a hajdani önmagára. Ebben a hazájától elszakadt emigráns társaságban azonban él az ősi rítusok emléke: kézmozdulataik, szavaik pontosan célba érnek. A haldokló Aliknak megadatik a tapintható emberi szeretet átélése. A halál közvetlen közelében is olyan természetességgel beszélnek, mozognak, etetnek, itatnak, mosdatnak, cserélnek katétert ezek az emberek, mint akik tudják: ezt így kell csinálni. Mi pedig azt tudjuk, hogy mindez Alik kivételes személyiségének köszönhető. Alik tette őket ilyenné, Alik tette mindannyiukat emberré.
A halál bekövetkezett. A temetés után a hihetetlenül vegyes összetételű gyásznép felmegy Alik lakására. T-shirt előveszi Alik ajándékát, egy kis dobozkát, melyet eddig féltve őrzött: egy magnetofonszalagot, amelyen Alik immár holtan is tud egy-egy jó szót szólni szeretteihez. A gyászolókat nevetésre, énekre, táncra biztatja. Amikor a lakbérhátralékért ismét megjelenik a háztulajdonos, Claude, a francia gondnok nagyon nehezen tudja elhitetni vele, hogy amit lát, az egy orosz halotti tor.
Irina szeretne beszélni lányának, T-shirtnek Alikhoz fűződő viszonyáról, de a kislány már tud mindent: Alik volt az apja. Anya és lánya soha nem remélt harmóniában folytatják útjukat, életüket. T-shirt megtanult Aliktól beszélni.