Kosztolányi Dezső:
Nero, a véres költő
A főként lírikusnak ismert Kosztolányi néhány remekbeszabott regényt is írt.(Pacsirta, Aranysárkány, Édes Anna, Nero, a véres költő). Regényei un. lélektani regények, melyekben a krízishelyzetben lévő ember pszichéjében lejátszódó folyamatokat ábrázolja. Vonzódik a Freudnak a tudatalattiról szóló tanításához. Regényhőseinek valamely kriminális cselekvésben kirobbanó feszültsége több regényének is témája.
A Nero, a véres költő c. regényében a téboly elhatalmasodását, vég nélküli kiterjedését ábrázolja. Az uralkodó lélektanilag hiteles ábrázolása mellett nagy hangsúlyt kap a meghunyászkodó alattvalók óvatos taktikázása. Nero szemtanúja nevelőapja meggyilkolásának. A gyámoltalan, agg Claudiust felesége, Agrippina mérgezi meg, hogy minél előbb helyet biztosítson számára a trónon. A szinte gyermek Nero csodálkozva nézi a jelenetet, s tudatában a jelenet mint társadalmilag és erkölcsileg elfogadott cselekvési mód rögzül.
Trónra kerülése nem jár számára kielégüléssel, hatalmát szeretné az élet minden területére kiterjeszteni. Szívében irigység ébred mostohatestvérének, Britannicusnak a tehetségét látván. Gyötrődik a felismeréstől, hogy az különb költő nála. Első gyilkosságának Britannicus az áldozata. Majd a színészetben, később a kocsihajtásban próbál meg sikereket elérni, de itt sem tűri meg a nála tehetségesebbeket. Itt vet szemet Poppeára, a szép, de romlott patriciusfeleségre. Annak férje útjukban van, de Nerónak útjában van felesége is, halk szavú Oktávia. Mindkettőjük sorsa előbb gyötrelmes száműzetés, majd halál lesz. Poppea legnagyobb ellenségét Agrippinában, Nero anyjában látja, s addig duruzsol Nero fülébe, míg a császár anyagyilkossá nem lesz. Poppea előtt szabad tehát az út: császárné lett belőle. De a megelégedés kerüli őket. Nem tudnak már beszélni egymással, kapcsolatuk kiürült. Nevelőjénél keres a gyötrődő uralkodó választ a kérdéseire: Seneca ügyesen lavíroz válaszaival. Úgy kell beszélnie, hogy életben maradjon. Ő az egyetlen, aki ismeri a valódi Nerót, gyerekkora óta neveli, költészetre, filozófiára oktatja. A regény központi helyét elfoglaló párbeszédükben felmenti az uralkodót a felszínre szivárgó lelkifurdalás alól. Nézetei jóról és rosszról még sok irodalmi alkotásnak és alkotónak lehetőséget adnak a meditációra. (Dosztojevszkij) Seneca szerint minden viszonylagos, így nincs sem jó, sem rossz cselekedet. A végeredmény minősíti a tetteket, így a leggyalázatosabb tett is nemessé válhat, ha valamely szent cél érdekében megy végbe. A bölcselkedés megnyugtatja az uralkodót, és megerősíti későbbi tébolyult vérengzésének jogosultságában. Róma és a provinciák népe fellázadt, Nero megtorlása minden elképzelést felül múl. Egyszer csak észreveszi, hogy élvezi a holtak látványát, szobrásznak érzi magát, aki az élőből „alkot” élettelen szobrot.
Egy alkalommal a viselős Poppeát acélcsizmás lábával hasba rúgja. Az asszony meghal. Elkezd kéjjel ölni, leszúrja az első szembejövőt, megöli minden rokonát, környezetéből szinte mindenkit. Senecát egyelőre csak száműzi, de az agg gondolkodó tudja, hogy számára sincs már kegyelem. Próbálja kifogni a szelet a vitorlából: felajánlja minden vagyonát, telkét, villáját Nerónak, sőt életét is, de Nero az ajánlatot visszautasítja. Ő gyilkolni akar, az önként felajánlott élet nem tükröz szenvedést. Még kivár, de Seneca biztosan tudja, halál vár rá is. Meghitt estén búcsúzik fiatal feleségétől, mikor Nero pribékei kopognak: feladatuk Seneca kivégzése. Ereit felvágják, s hagyják kivérezni. Seneca élet és halál küszöbén tudósít önnön haláláról. Két tanítványa lesi szavát: milyen érzés átlépni a halálba. „–Nem olyan, mint képzeltem - mondta. – Más, egészen más.”
Nero a madárjósoktól kér jóslatot, azok semmi jóval nem biztatják, de nem is kell jóslat ahhoz, hogy észrevegye: a lázadók ismét a palotát ostromolják. Menekülőre fogja, de elméje már végleg elborult. Szavai összefüggéstelenek, de sajnálatot nem váltanak ki. Emberei közömbösen teljesítik parancsát: megölik. Öreg dadája keres ruhája ráncai közt egy obulust, szájába helyezi az alvilági régésznek. Senki nincs, aki részvétet érezne iránta, pedig milyen helyes gyermek volt. „-De játszani azt szeretett. Kocsikkal játszadozott. A kocsikat kékre és zöldre festette. Ő volt a zöldpárti.”-emlékezik vissza a dada.
Kosztolányi a költészetről, művészetről, középszerűségről vallott nézeteit fejti ki, Seneca, Britannicus, Nero szájába adja e szavakat. Az elemzők szerint Britannicus személye és költészete Kosztolányi személyének és költészetének megfelelője. Ő váltja ki költészetével, személyével azt az értetlenséget, mellyel Kosztolányinak kellett szembesülnie. Seneca, Lucanus, Fannius, Zodicus mind-mind egy-egy kortárs alteregója.
