Ulickaja 2011-ben megjelent regényének címe biológiai fogalom. A Wikipédia ezt írja róla:

” A biológiában imágó a neve a rovarok utolsó fejlődési fázisának: a bábból való kibújás utáni szakasz a teljes átalakulás (holometamorfózis, pete-lárva-báb-imágó/kifejlett rovar) esetén, illetve az utolsó vedlés utáni szakasz a részleges átalakulásnál.

Az én értelmezésemben az imágó szó a regényben a teljes kifejlődés előtt megrekedt személyiségstruktúrát jelenti. A főszereplő három jó barát a 60-as évek Szovjetuniójában. Három kisfiút ismerünk meg a regény elején, s az ő sorsukat kísérjük végig, illetve a velük kapcsolatba kerülő szovjet-orosz emberekét. A három fiút az osztályban elfoglalt periférikus helyzetük hozza össze, s érzékenységük teszi őket életre szólóan baráttá. Az egymástól elválaszthatatlan kisfiúk tehetségesek, okosak, érzékenyek, jobb sorsra érdemesek, emberi minőségük kiemeli őket osztálytársaik sorából. Célponttá is válnak hamarosan, áldozatok lesznek, mígnem a sors -akár szimbolikus értelemben is- durván igazságot oszt. A félelmetesen gonosz Mutyukint halálra gázolja egy villamos, amikor Miha kezéből kitépi gyönyörűséges, imádott, egyetlen kincsét, a korcsolyáját. A fiúk már ebben a korai gyermekkorban tanúságot tesznek felelősségvállalásból, empátiából, kultúra iránti érdeklődésükről. Életre szóló hatás éri őket a háborúban megrokkant irodalom tanáruk részéről, de ahogyan a fiúk nem jutnak el a csodás lepkeállapotig, úgy Juljevics sem.

A könyv köztes műfajú, az egyes fejezetek önálló novellák, melyek regénnyé kerekednek. Ez a fajta szerkesztés lehetőséget ad az írónőnek arra is, hogy a szereplők sorsának egy másikfajta lehetséges változatát is megírja. Mindhárom fiú művészlélek, ami konkrétan az emberi, társadalmi problémák iránti fokozott érzékenységet és elkötelezettséget is jelenti. De választott művészeti águkban más-más okból nem tudnak kiteljesedni. A legkorábban Szanya sorsa kap gellert, amikor még szinte kisfiúként megmenti barátja életét beleavatkozva egy verekedésbe: a kés az ő kezét vágja szét. Ígéretes zongoraművész karrierje kettétört. Zenetudós lett belőle. Ilja sorsát egy kamaszkorában kapott fényképezőgép határozza meg: fotóművész lesz, saját korának dokumentumait gyűjti éles szemmel és vakmerő objektivitással ill. objektívvel, írója, szerkesztője a szamaizdat - kiadványoknak, s azok leleményes külföldre juttatója. Miha költő és elhivatott pedagógus lehetett volna, ha nem teszi magát persona non grata-vá az illegális kiadványok terjesztése, olvasása, ill. gyermeki naivitása miatt. Állásából elbocsátják, soha-soha többé nem jut álláshoz, munkatáborba hurcolják, majd már férj és apaként olyan megoldhatatlan helyzetbe kerül, hogy nem talál más kiutat: öngyilkos lesz. Miha tragikus sorsa arra tanít, hogy léteznek olyan élethelyzetek, amikor nincs valóságos választási lehetősége az embernek. Ilja az egyik sors-variáció szerint elmenekül az országból a börtönbüntetés elől, s Münchenben éri a halál. Itthon maradt felesége, Olja az egyik befejezés szerint „utánahal”. Szanya elveszítve imádott nagyanyját otthon nélkül, depressziótól sújtva szintén az önként vállalt halál felé menetel: belga barátjuk próbálja kimenekíteni egy névházasság segítségével. A három főszereplő mellett felbukkannak még bőven keserű sorsok, középpontban három barátnő sorsa: Olga, Tamara és Galja. Olga Ilja párjaként csak Iljával képes minőségi emberi életet élni, de amikor Ilja távozni, ill. szökni kényszerül az országból, nem tudja követni őt. Tamara számára a munka jelent menedéket, fogalma sincs, mi történik körülötte, orvosi hivatása minden vegyértékét leköti. Galja sorsa a leghátborzongatóbb: ostoba besúgóvá válik férjével együtt, s fogalmuk sincs, micsoda tragédia - sorozat előidézői. A megrajzolt sorsok közül nincs egyetlenegy sem, amelyik kiutat mutatna a nyomasztó szovjet rémálomból. A besúgás, a rettegés, a nyomorúság, a munkanélküliség, az emberi aljasság a hétköznapi élet legtermészetesebb velejárói voltak: eltorzult, hátborzongató személyiségek népesítették be Moszkvát. Akinek az igazságérzete, az erkölcs érzéke fellázadt, s valamilyen módon harcolt az emberi létezésért, az belerokkant a börtönbüntetésbe, alkoholmámorba menekült vagy kimenekült az országból. Volt még egy menekülési lehetőség: valamilyen művészet: ép elmével és ép erkölccsel azok úszták meg ezt a kort, akik megtalálták az efelé vezető utat. Szanyának, Juljevicsnek, Nyutának, Mihának a művészet adja meg azt a táplálékot, amellyel a vészterhes idők átvészelhetők.

Egy ideig.