Popper Péter:
A kő, a víz és a kutya
Dvd-melléklettel ellátott könyvecske egyszerre képes az olvasás és a filmnézés élményét nyújtani.
A film rendezője varázslatos, misztikus környezetben - talán a bélapátfalvai kőbányában- beszélteti az immár külső megjelenésében is Buddhára hasonlító gondolkodót. A filmből vett leheletfinom, álomszerű képek illusztrálják a könyvet.
Popper Péter utolsó megszólalásainak egyike lehet a film, illetve a belőle készült könyv. Gondolkodását idáig is a mélységes humánum jellemezte, az ember-idő előre haladtával azonban ezek a gondolatok a legfontosabbakra koncentrálódnak, még letisztultabbakká váltak, mentesek minden külsőségtől, sallangtól. Popper Péter megérkezett a végállomásra. Itt pedig már minden szónak nagy súlya van, mert ki tudja, lesz-e még idő a korrekcióra.
Életének egy-egy momentumát idézi fel, azokat, amelyekről utólag kiderült, hogy meghatározóak voltak életében.
Az első fejezet a zsidó létezést járja körül, az istenhit abszurditása és evidenciája az első monológ témája: az életét felajánló nagyapa boldogan hal meg fia helyett, és soha nem tudja meg, hogy az Úr nem fogadta el az áldozatát. Sanyi is meghalt, tífuszban, Oroszországban.
Novellaszerű történet a fiáról szóló következő is. A holokausztot túlélő zsidó közösségek érthetetlen módon folytatták életüket a felszabadulás után: a totális elhallgatás volt a reakciójuk az átélt borzalmakra. A hallgatás olyan mértékű volt, hogy Popper Péter fia úgy nőtt fel, hogy 13 évesen nem tudott zsidó származásáról. Groteszk jelenet lehetett, amikor az apát behívták az iskolába, hogy a fiú antiszemita vezére az osztálytársainak. A gyerek reménykedve kérdezi apját, hogy talán, legalább az apa nem zsidó, ha már az anya az. „Én vagyok csak a büdös zsidó igazán, nekem 14 rabbi volt a családomban.”- mondja Popper Péter maliciózusan fiának. Megfejthetetlen gondolatokat feszeget, amikor arra keresi a választ, hogy mitől zsidó az, aki itt született, ezt a kultúrát ismeri, ősei magyar temetőkben nyugszanak, keresztény vallású, ha költő nevét kérdezik, kapásból Petőfi, Ady vagy József Attila neve ugrik be. Nem tud a kérdésre valódi választ adni, csak a következő keserűt: Zsidó az, akiről azt mondják, hogy közéjük tartozik.
A következő fejezet India hatásáról szól. Elmond egy tanmesét a fazekasról, aki a „Teljesen mindegy” –mondat kimondásával bebizonyítja, hogy eljutott a keleti filozófia vágynélküliségéhez. Meghatározó volt szellemi fejlődésében egy betegség, valamint spirituális kapcsolata egy kicsiny Ganésa-szobrocskával.
A buddhizmus, a keleti emberek mentalitása termékeny talajra hullott, amikor Popper Péter találkozott vele. Az ő szellemi fejlődését a könyvecske utolsó története és utolsó paradoxona jelenti:” Az is rendben van, ami nincs rendben.”
Source: http://hu.shvoong.com/writing-and-speaking/2168651-k%C5%91-v%C3%ADz-%C3%A9s-kutya/#ixzz1S47Eex2w
A kő, a víz és a kutya
Dvd-melléklettel ellátott könyvecske egyszerre képes az olvasás és a filmnézés élményét nyújtani.
A film rendezője varázslatos, misztikus környezetben - talán a bélapátfalvai kőbányában- beszélteti az immár külső megjelenésében is Buddhára hasonlító gondolkodót. A filmből vett leheletfinom, álomszerű képek illusztrálják a könyvet.
Popper Péter utolsó megszólalásainak egyike lehet a film, illetve a belőle készült könyv. Gondolkodását idáig is a mélységes humánum jellemezte, az ember-idő előre haladtával azonban ezek a gondolatok a legfontosabbakra koncentrálódnak, még letisztultabbakká váltak, mentesek minden külsőségtől, sallangtól. Popper Péter megérkezett a végállomásra. Itt pedig már minden szónak nagy súlya van, mert ki tudja, lesz-e még idő a korrekcióra.
Életének egy-egy momentumát idézi fel, azokat, amelyekről utólag kiderült, hogy meghatározóak voltak életében.
Az első fejezet a zsidó létezést járja körül, az istenhit abszurditása és evidenciája az első monológ témája: az életét felajánló nagyapa boldogan hal meg fia helyett, és soha nem tudja meg, hogy az Úr nem fogadta el az áldozatát. Sanyi is meghalt, tífuszban, Oroszországban.
Novellaszerű történet a fiáról szóló következő is. A holokausztot túlélő zsidó közösségek érthetetlen módon folytatták életüket a felszabadulás után: a totális elhallgatás volt a reakciójuk az átélt borzalmakra. A hallgatás olyan mértékű volt, hogy Popper Péter fia úgy nőtt fel, hogy 13 évesen nem tudott zsidó származásáról. Groteszk jelenet lehetett, amikor az apát behívták az iskolába, hogy a fiú antiszemita vezére az osztálytársainak. A gyerek reménykedve kérdezi apját, hogy talán, legalább az apa nem zsidó, ha már az anya az. „Én vagyok csak a büdös zsidó igazán, nekem 14 rabbi volt a családomban.”- mondja Popper Péter maliciózusan fiának. Megfejthetetlen gondolatokat feszeget, amikor arra keresi a választ, hogy mitől zsidó az, aki itt született, ezt a kultúrát ismeri, ősei magyar temetőkben nyugszanak, keresztény vallású, ha költő nevét kérdezik, kapásból Petőfi, Ady vagy József Attila neve ugrik be. Nem tud a kérdésre valódi választ adni, csak a következő keserűt: Zsidó az, akiről azt mondják, hogy közéjük tartozik.
A következő fejezet India hatásáról szól. Elmond egy tanmesét a fazekasról, aki a „Teljesen mindegy” –mondat kimondásával bebizonyítja, hogy eljutott a keleti filozófia vágynélküliségéhez. Meghatározó volt szellemi fejlődésében egy betegség, valamint spirituális kapcsolata egy kicsiny Ganésa-szobrocskával.
A buddhizmus, a keleti emberek mentalitása termékeny talajra hullott, amikor Popper Péter találkozott vele. Az ő szellemi fejlődését a könyvecske utolsó története és utolsó paradoxona jelenti:” Az is rendben van, ami nincs rendben.”
Source: http://hu.shvoong.com/writing-and-speaking/2168651-k%C5%91-v%C3%ADz-%C3%A9s-kutya/#ixzz1S47Eex2w
