József története
Jákob legkedvesebb fia József volt, akit testvérei apjuk megkülönböztetett szeretete miatt féltékenyek voltak. Irigységük a tetőfokára hágott, amikor az apa gyönyörű köntöst ajándékozott Józsefnek. Nem tett jót József népszerűségének, amikor elmondta testvéreinek és apjának egyik álmát. Kévéket kötöttek a mezőn, s amíg József kévéje fölegyenesedett, testvérei kévéi meghajoltak. A másik álma az volt, hogy a nap, a hold és a csillagok meghajoltak előtte. József úgy értelmezte az  álmokat, hogy mindannyian behódolnak majd neki.
Történt egyszer, hogy Jákob kiküldte Józsefet testvéreihez, akik a távolban legeltettek. A testvérek úgy határoztak, hogy megölik Józsefet, de a legidősebb, Ruben azt tanácsolja, hogy ne ontsák vérét, „csak” dobják be egy ciszternába. Így is tettek, Józseftől elvették köntösét, megmártották egy kecskegödölye vérében, hogy apjuk azt higgye, vadállatok ölték meg Józsefet. Aztán mégis inkább úgy döntöttek, hogy eladják az épp arra járó kereskedőknek. Húsz ezüstöt kaptak érte.
A midiánita kereskedők eladták az egyiptomi fáraó kincstárnokának, Potifárnak. Potifár hamar észrevette, hogy József Isten kegyeltje, ezért házának minden kincsét, annak irányítását rá bízta. A csinos arcú Józsefre szemet vetett Potifár felesége, szeretett volna vele hálni. József visszautasította az asszony közeledését, aki cselt vetett Józsefnek. Azt mondta férjének, hogy József erőszakoskodott vele, lám, kezében maradt köntösének egy darabja is. Az eset valójában úgy történt, hogy József nem engedett az asszony kívánságának, ott akarta hagyni, de az utána nyúlt, így maradt kezében József ruhájának darabja. Potifár hitt a feleségének, Józsefet a fáraó börtönébe vettette. Hamarosan ott is rangra tett szert, mert Isten mindenütt vele volt, s ez minden cselekedetén érződött. Ott volt a vele bebörtönözve a fáraó két tisztségviselője: főpohárnoka és fősütőmestere. Azok is elmesélték Józsefnek álmukat, aki megfejtette azokat: a főpohárnok három szőlővesszőt látott szőlőfürtökkel, amelyekből nedűt facsart a fáraó poharába. József szerint a fáraó három nap múlva felemeli őt régi rangjába. A fősütőmester álma az volt, hogy három kosarat cipelt a fején. A felső kosárban finom kalácsok voltak a fáraó számára, de a madarak megdézsmálták. József úgy fejtette meg az álmot, hogy a fáraó három nap múlva fejét veszi a fősütőmesternek. Mindkét álomfejtés beteljesedett.
Két év elteltével a fáraónak volt nyugtalanító álma, amit senki sem tudott megfejteni. A főpohárnoknak eszébe jutott, hogy annakidején megígérte Józsefnek, hogy nem feledkezik meg róla. Megemlítette hát a fáraónak József sikeres álomfejtését. A fáraó kihozatta a börtönből Józsefet, aki figyelmesen meghallgatta a fáraó két álmát. Azok így szóltak: hét csodás, kövér tehén jött ki a Nílusból, akiket hét csontsovány tehén követett. A soványak felfalták a kövér teheneket. Aztán azt is álmodta, hogy hét kövér kalász kelt ki a földből, s utánuk hét csenevész bújt ki. Ezek felfalták a kövér kalászokat. József úgy fejtette meg az álmot, hogy hét bőséges esztendőt hét ínséges fog követni, ami felemészti az előző évek gazdagságát. A fáraó egy megbízható embert bízzon meg a tartalékok képzésével. A két álom jelentése azonos, és Isten elszántságának bizonyítéka.
A fáraó magához emelte Józsefet, a legnagyobb hatalmat adta neki. A következő 14 évben minden úgy történik, ahogyan József a fáraó álmait megfejtett. Közben felesége és két fiúgyermeke is lett: Manasszé és Efraim.
 Kánaán földjét és elérte az éhínség, ezért Izrael (Jákob) azt mondta fiainak, hogy kerekedjenek fel, és hozzanak gabonát Egyiptomból. A fiúk nem ismerték fel Józsefet, aki próbára akarta tenni testvéreit. Kémkedéssel vádolta őket, bár tudta, hogy nem azok, majd azzal a feltétellel adott nekik gabonát, hogy otthon hagyott testvérüket, Benjámint elhozzák. Hazafelé menet rettegéssel töltötte el őket az, amikor a vásárolt gabona vételi árát megtalálták a zsákjaikban. Rosszat sejtettek, és mindent elmondtak apjuknak. Az azt mondta, hogy vigyenek magukkal gazdag ajándékokat, vigyék Benjámint, és vigyenek kétszeres pénzt, hogy megadják a tartozást, és tudjanak vásárolni újabb adag gabonát. József gazdagon vendégül látta testvéreit, Benjámin elé ötszörös adagot tett, de kilétét nem fedte fel, csak könnye csordult ki. Távozáskor Benjámin zsákjába rejtette kedves ezüstkelyhét a gabona árával együtt, majd tolvajlással vádolta a testvéreket. Azt mondta, mikor azok esküdöztek, hogy szívük, kezük tiszta a tolvajlástól, hogy csak azt a testvért tartja magánál, akinél megtalálják a lopott holmit. Mikor Benjámin zsákjában megtalálták a kelyhet és a pénzt, akkor Juda felajánlotta saját magát Benjámin helyett, mert mint mondta, apjuk belehalna Benjámin elvesztésébe. Ekkor József nem tudta visszatartani könnyeit, leleplezte magát, s megbocsátón megcsókolta testvéreit. Az Úr akaratának tartotta, hogy eladták testvérei rabszolgának, csak így juthatott olyan helyzetbe, hogy az éhínség elől megmentse családját és népét.
Szerző: Gabi néni  2011.11.12. 09:34 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tanarno.blog.hu/api/trackback/id/tr583372135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása