Shakespeare:

Julius Caesar

Fordította: Vörösmarty Mihály 

Flavius és Marullus két római polgár rosszallva érzékeli az ujjongó, ünneplő tömeget, amely a győztes csatából közeledő Caesart várja. Aggodalmuknak az az oka, hogy félnek, az ünneplő Caesar visszaél majd hatalmával.
Caesar megérkezik, kísérői (úgy véli) a legjobb emberei : Antonius, Brutus, Cassius, Cicero. A tömeg zenével fogadja a győztest, aki legyőzte Pompejust, de felfigyel egy hangra, amely arra inti őt, hogy óvakodjon március idusától. A jós még kétszer megismétli a figyelmeztetést, de Caesar magabiztosan elbocsátja őt.
Cassius szóvá teszi, hogy Brutust rosszkedvűnek látja mostanában, s Brutus bár nem mondja rossz kedve okát, elismeri, barátja jól látja, hogy kedélye megváltozott. Cassius úgy hiszi, Brutus is azért gondterhelt, amiért ő: attól tart, hogy Caesar királlyá koronáztatja magát, s visszaél majd a hatalmával. Nem tartja alkalmasnak több okból sem Caesart erre: példákat sorol fel, amelyekből Caesar gyengesége tűnik ki.  Más megvilágításban inkább Caesar esendősége derült ki. Cassius leplezetlenül céloz a Caesar elleni merénylet szükségességére.
Társuk, Casca érkezik a hírrel, hogy bár a nép háromszor ajánlotta fel a koronát Caesarnak, az nem fogadta el. Az is igaz, hogy a visszautasítás egyre nehezebben ment, harmadszorra Caesar összerogyott, elájult, de Antonius koronát nyújtó kezét visszatolta.
Márc. 14-ének éjszakáján iszonyú vihar tombol, többeknek szörnyű látomása van: Casca lángoló férfiakat, rátámadó oroszlánt látott. Úgy érzi, a másnapi események rossz előjele mindez.
 Márc. 15-én készül a tanács Caesart megkoronázni.
Cassius Cascát is bevonja a merénylet tervébe, majd Cinna is az összeesküvők tagja lesz. Brutus egyre biztosabb abban, hogy Caesarnak meg kell halnia. Nem személyes ok vezeti, hiszen Caesart szereti, hanem Róma jövője érdekében kell Caesarnak meghalnia. Az összeesküvésben résztvevők száma egyre nő. Néhány kérdés azonban még tisztázatlan: pl.:Antoniust életben hagyják-e? Úgy döntenek, hogy igen. Brutus arra kéri társait, hogy ne hentesként végezzenek Caesarral, hanem „kulturáltan”, tiszteletben tartva Caesar érdemeit. Brutusban mindvégig harcol a fiúi szeretet Caesar iránt és a Rómáért érzett aggodalom. Figyelmezteti társait arra is, hogy arcuk ne árulkodjék tervükről: viselkedjenek úgy, mint a színészek.
A viharos éjszaka Caesarban, és feleségében, Calpurniában is rossz érzést kelt: Calpurnia csak megerősíti Caesart abban, hogy utasítsa vissza a koronát. Mindkettőjüket rossz előjelek figyelmeztették, meg aztán fülükben cseng még a figyelmeztetés: Óvakodj, Caesar március idusától!
 Caesar saját álmát is rossz előjelnek tekinti: önnön testét látta, melyből számtalan résen áradt a vér. Elmondja aggodalmát Deciusnak is, aki már tagja az összeesküvők csoportjának, ezért épp ellenkező előjelű megfejtését adja az álomnak: Caesar vére fogja majd táplálni Róma fiait. Ennek hatására, meg azért is, hogy ne lássák gyávának, felmegy a Capitóliumra, hogy részt vegyen a koronázási ünnepségen. Az összeesküvők meg akarnak győződni még utoljára arról, hogy valóban zsarnok lesz-e Caesarból, azért hárman is kérik Publius szabadon bocsátását. Caesar megtagadja ezt, erre, mintegy végszóra az összeesküvők mindegyike, utolsónak Brutus Caesarba mártják tőrét.
Úgy érzik a merénylők, hogy tettüket késő századok fogják majd értékelni: ők mentették meg ezzel a tettükkel Rómát a zsarnok uralmától. Megdöbbennek, hogy a tömeg nem ünnepli őket, hanem pánik tör ki. Antonius sorsát kell még eldönteniük: ő felajánlja együttműködését. Kéri, hogy Caesar holtteste felett hadd mondjon ő búcsúbeszédet.
Brutus kezdi Caesar búcsúztatását, elmondja, hogy szerette őt, de Rómát még jobban. S azért,  hogy Róma fiaiból ne lehessenek szolgák, meg kellett ölni Caesart, mert nagyra vágyó volt. Úgy tűnik, sikerül a tömeget a pártütők oldalára állítania.
Antonius a beszédét híressé vált mondatával kezdi: „ Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni/ A rossz, mit ember tesz, tuléli őt, / a jó gyakorta sírba száll vele. ”
Szavai eleinte Brutust dicsérik, mégis indirekt módon bizonyítja az összeesküvők tévedését, és Caesar emberi nagyságát. Mikor harmadszor mondja, hogy „De Brutus mondja, nagyravágyó volt ” akkor már egyértelmű, hogy gúnyt űz Brutusból, hiszen Caesar minden felsorolt tette ennek mond ellent. Végül felolvassa Caesar végakaratát, melyben az a köznépre hagyja vagyonát, birtokát. A nép átáll Antonius ill. Caesar oldalára.
Antonius, Octavius és Lepidus szövetséget kötnek, és hadat szerveznek a pártütők ellen.
Nincs köztük összhang, Lepidust szamárnak tartják, kit csupán a feladatok megtételéig tartanak meg.
Brutus és Cassius szintén szervezkedik, mikor megtudják, hogy Antoniusék Philippinél gyülekeznek seregeikkel. Ellentétek vannak köztük is, végül békéért imádkozva megenyhülnek egymás iránt. Nehezen értenek egyet az elkövetkező csatában is, végül is úgy döntenek, elébe mennek Antonius seregének, és Philippinél találkoznak. Brutus megtudja, hogy felesége, Portia öngyilkos lett. Elbizonytalanodik, zavart lesz. Caesar szellemét látja megjelenni.
Antoniuséknak jól jött, hogy Brutus serege elébük jött Philippihez. Cassius és Brutus rosszat sejtenek a csata kimenetelét illetőleg: Cassius rossz előjelet látott, a sereget kísérő büszke sas helyett az utolsó napokban varjak, keselyűk követték seregüket. A csata összevisszaságba torkollik, félreértések miatt Cassius azt gondolja, veszítettek. Ez a nap volt a születésnapja, s e napon is végez magával, azzal a tőrrel, amivel Caesart ölte meg. Kár volt pedig, mert Brutus serege legyőzte Octaviust. Brutus és társai vitézül küzdenek, de Cato fia hamarosan elesik, Lucinius pedig Brutusnak vallja magát az ellenség előtt, hogy a fővezér életét megmentse.
A csata sorsa eldőlt, Brutus néhány hűséges emberével félrehúzódva a halálra készül: kéri Stratust, hű emberét, hogy tartsa a kardját, míg belé dől. Brutus utolsó gondolatait Caesarnak szenteli, majd meghal.
 Antonius és Octavius Brutust tartják a lázadók közül az egyetlen tiszta embernek, aki közérdekből és nem irigységből vált lázadóvá. Érdemes férfiúnak tekintik, temetése is ennek megfelelő lesz.