A. Sz. Puskin:
Anyegin

Puskin legismertebb műve ez a verses regény, melynek címszereplője az ízig- vérig „ felesleges ember”: Anyegin. A 20. sz.-i Oroszország jellegzetes típusa, olyan fiatalember, aki képességeit és igényeit tekintve többre hivatott , de körülményei és saját akaratgyengesége miatt tétlenül, mintegy feleslegesen éli le életét.
De nem is lehet csodálni, hogy élete a semmit tevés, hiszen apja is így élt, s a környezetében sem lát értelmes életet. Iskoláit elvégezte ugyan, de tudása felszínes, érzelmei, kapcsolatai komolytalanok, napirendjét késői kelés, bál, néhány vendégség, színház teszi ki végtelen ismétlődéssel.. Halálosan unja saját életét, de miután erőfeszítésekhez nem szokott, éli ezt, mert ez ingyen van.

„ Mindig egyforma tarkaság,
A holnap s a tegnap összevág.
De boldog-e legszebb korában
Ő, kit még semmi nem kötött,
Sok tündöklő siker között,
Mindennap égő mámorában?
Vajon egészség, akarat
Sok mulatás közt ép marad?

A spleen uralja kedélyét, kiábrándult, kedvetlen. Így utazik most éppen falura, hogy beteg nagybátyját ápolja, képzelhetjük, milyen lelkesedéssel. De mire megérkezik, a nagybácsi már nem él, higgyük el, mindkettőjüknek jobb így, s Anyegin jobb híján az örökölt kastélyt birtokba veszi. Halálosan unja a falusi társaságot, Lenszkij, a tanult fiatalember érkezése oldja csak enervált hangulatát. Valami barátságféle szövődik közöttük, bár erőfeszítéseket a kapcsolatért csupán Lenszkij tesz. Anyegin inkább csak eltűri a fiú rajongó közeledését. Szerelmes Olgába, s nem győzi dicsérni a lány szépségét. Nagyon szeretné Anyeginnak is megmutatni a lányt, így hát elhívja Larinékhoz. Anyegin vonakodva megy, ismeri az ilyesfajta vendégségeket, mindig ugyanaz a téma, ugyanaz a menetrend. De jobb híján elmegy barátjával. Olgát üresfejű, átlagos szépségnek tartja, de Olga nővérén, Tatjánán megakad a szeme. Érzi, hogy Tánja más, mint az általa ismert lányok, asszonyok, s valóban, ő gyermekkorától idegenül mozog saját környezetében, gyökeresen különbözik lánypajtásaitól, s így törvényszerűen magányos.
Tatjána is felfigyel a férfira, s csendes , egyhangú napjait a szerelmi érzés dúlja fel. Szeretne többet megtudni a szerelemről, de dajkáját hiába faggatja. Az nem ismeri ezt az érzést. Vergődik, szenved, mígnem tollat ragad, s gyötrelmes érzéseit levélben vallja meg.
„ Én írok levelet magának-
Kell több? Nem mond ez eleget? „-kezdődik a levél, s szégyenét leküzdve, szokatlan nyíltsággal megvallja érzéseit.
Anyegint is megérinti a lány őszintesége, egy pillanatra talán meg is inog, majd a rosszabbik énje győzedelmeskedik: a remegő, restelkedő lányt visszautasítja egy személyes találkozásuk alkalmával. Hetet-havat összehord, próbál udvarias és gyöngéd lenni, de alapvetően megijed a komoly érzésektől, a számára ismeretlen kötöttségektől ódzkodik, s hagyja kicsúszni a kezéből az egyetlen lehetőséget, mely az életének tartalmat adhatott volna.
Érthetetlenül és meggondolatlanul elfogadja a meghívást Tatjána névnapjára, s ki tudja miért, talán hogy kínzó rossz érzésétől szabaduljon, elkezd Olgának udvarolni. Lenszkij nem hisz a szemének, s a korban szokásos módon reagál az őt ért sérelemre: kihívja párbajra Anyegint. Anyegin ezt is közömbösen fogadja, a párbaj éjszakáján jól alszik, sőt elalszik, számára nincs tétje az eseménynek. Felállnak egymással szemben, s a következő pillanatban Lenszkij holtan terül el.
Olga hamar megvigasztalódott, Anyagin elment a faluból, s Tatjána életében is változás állt be: anyja úgy döntött, hogy elviszi a lányát Moszkvába, ideje férjhez mennie. Ott a társasági életben lesz kérője biztosan.
Tánja idegen a moszkvai környezetben, hiányzik az otthoni táj, szobája, az otthoni cselédek. S bár nem divatos az öltözéke, mégis tekintélyre tesz szert akaratán kívül is: komolysága, érzékenysége, halk szavúsága belső értékeit sejtetik, s hamarosan a legnépszerűbb lesz a fiatalok között. Egy idős tábornok veszi feleségül, akinek hű társa lesz. Egy alkalommal, Anyegin is vendége annak a bálnak, amelynek a feltűnő szépségű Tatjána is résztvevője: nem hisz a szemének, olyan szép a lány. Próbál hozzá közeledni, leveleivel ostromolja, de nem kap választ. Mikor egy alkalommal személyesen találkoznak, Anyegin vall szerelmet, könyörög Tatjána jóindulatáért. A lány, ill. fiatalasszony még mindi szereti Anyegint, de méltóságteljesen utasítja el közeledését:
„Szeretem még (mit rejtegessem? ),
De másnak szánt a sors oda,
S hűtlenné nem leszek soha. „
Puskin az ún. Anyegin-strófákban írta meg művét, a 9 és 8 szótagos sorokban páros, kereszt és ölelkező rímek váltják egymást. Külön értékesek a műnek azok a sorai, amelyek a kor orosz nemességét, az orosz falu elmaradottságát, a társasági élet félművelt sznobjait mutatják be.