Shakespeare:

A vihar

Fordította: Babits Mihály

A színmű valószínűleg 1611-ben íródott, s a késői művek közül való tehát, s a legnépszerűbb Shakespeare-darabok egyike. Bár a legtöbb Shakespeare - műnél kimutatható valamilyen irodalmi előzmény, ennél a drámánál nincs tudomása az irodalomtörténetnek ilyesmiről. A dráma színhelye egy sziget, melynek lakói: Prospero, Milánó hajdani királya, leánya, Miranda, s Caliban, a sziget előző tulajdonosának, Sycoraxnak, a gonosz varázslónőnek a fia. Velük él még a szigeten egy kedves szellem is, Ariel, aki hogy szabadságát elnyerje, szolgálni kényszerül Prosperót. Calibant gaztettei miatt sújtja szolgasággal Prospero. (Caliban meg akarta erőszakolni Mirandát). Alakja a rosszindulat, az ostobaság szimbóluma.
Hatalmas vihar veti a sziget partjaira azt a hajót, melynek utasai adósai Prosperónak, még előző életéből. Magát a vihart is Prospero szította, pont azért, hogy igazságot szolgáltasson az őt és leányát ért sérelemért. Évekkel ezelőtt Milánó teljhatalmú ura volt, de mert a tudományok jobban érdekelték, megkérte öccsét, Antoniót, hogy kormányozzon addig helyette, amíg ő könyveiből megtanulja a varázslás tudományát. Antoniót azonban megszédítette a hatalom, ideiglenes uralkodás helyett véglegesre vágyott, így hát elhatározta, hogy megszerzi a királyságot magának. Segítségül hívta a nápolyi királyt, elűzte palotájából Prosperót és Mirandát. S hogy a jogos uralkodó ne legyen útba, egy hajóra toloncolta Prosperót és a leánykát, és útjukra bocsátotta őket egy evező és kormány nélküli hajón. Még szerencse, hogy a nápolyi király jó embere, Gonzalo megsajnálta őket, s könyveket, szerszámokat is csempészett a hajóba. Így elsősorban Gonzalónak köszönhetően virágzóvá tették azt a szigetet, amelyre a szerencse vetette őket. Itt Prospero tovább tanulmányozta a varázslás tudományát, s közben mindenre- képes mágus lett belőle. A vihart is ő támasztotta, hogy szeme közé nézhessen Antoniónak és a nápolyi királynak.
A hajótöröttek nem győznek csodálkozni csodás menekülésükön, s kiváltképp az lepi meg őket, hogy ruházatuk semmi sérülést nem szenvedett, de még csak nedves sem lett. Nem egyszerre értek partot, így hát mindegyikük csak abban biztos, hogy ő és közvetlen társai élnek, míg meg vannak győződve arról, hogy a többiek a vízbe vesztek.
Elsőként Ferdinánd ért partot, ő a nápolyi király fia. Miranda most lát először apján kívül embert, mert hogy Caliban inkább szörnyeteg. Ferdinánd nemcsak ember, hanem férfi is, még pedig jóképű, fiatal, nem csodáljuk hát, ha Miranda azonnal belészeret. A szimpátia kölcsönös, Prospero sem ellenzi a szerelmüket, de ragaszkodik ahhoz, hogy kiprópálja Ferdinánd erejét, akaratát, kitartását: szolgálni kényszeríti, amit az becsülettel végbe is visz, Miranda lelkes támogatásával.
A sziget egy másik részén ért partot Alonso, a nápolyi király, annak  bölcs tanácsosa, Gonzalo, Antonio, aki  Prospero öccse és Sebastian, Alonso öccse. A király halottnak hitt fiát, Ferdinándot siratja mindegyre.  Prospero álmot bocsátott a királyra, ami nem volt túl nehéz, hiszen az átélt gyötrelem s a bánat fia után már amúgy is elég kábává tették. Így Prosperonak módja van rá, hogy kihallgassa Antonio és Sebastian beszélgetését. A sziget szépsége megindítja fantáziájukat, s azt találják ki, hogy elteszik láb alól Alonsot, s így Nápoly is és ez a sziget is a birtokukba kerül. Antonio arra biztatja Sebastiant, hogy tegye azt, amit hajdan ő is megtett Prosperoval: „Te léssz a mintám: mint te Milánót, / Megszerzem Nápolyt "- mondja Sebastian. Ariel még időben felébreszti Alonsot, így a gondolat nem nyeri el a tett nevet (ld.: Hamlet).
 A szigetnek egy távolabbi részén szintén a hajó utasai tápászkodnak a kábulatból: Trinculo, Stephano, egyszerű,  ivós legények a hajóról. Caliban talál rájuk, akit rögtön meg is kínálnak butykosukból. Calibán el van ragadtatva az eddig nem ismert italtól, és ő maga ajánlja a fel legényeknek a szigetet. Ő semmit nem érzékelt Prospero kiválóságából, Miranda tüneményességéből, ezért hát gonosz tervet sugall a szesztől mámoros legényeknek. Prospero meggyilkolását javasolja, valamint elárulja a sziget titkait, s felkínálja szolgálatát új gazdáinak. „Hát mondtam már, ebéd után szokott / Aludni: akkor fejbe verheted, / Csak vedd előbb el könyveit, Vagy üsd / tuskóval tarkón, vagy karóval ontsd / belét, vagy késsel vágd el nyakát. „
Prospero Ariel segítségével szembesíti a hajótörött nápolyi királyt és társait kiszolgáltatottságukkal: varázslata rádöbbenti őket Prospero erejére: Ariel segítségével őrületet bocsát rájuk. „ Én őrületbe viszlek, / Milyenben legtöbb ember felköti / magát, vagy vízbe fojtja. „- mondja Ariel. Az őrület alatt tudatosodik a bűnösökben bűnük, melynek kínját mélyen átélik. Alonsoban fia vélt halála is a büntetés része. Csak jajgatni tudnak kínjukban.
Az egyszerű, ám cseppet sem veszélytelen legények is megkapják büntetésüket. Színes kacatokkal, csillogó semmiségekkel sikerül eltéríteni őket gyilkos tervüktől. Mikor a szerzés vágyának nem tudnak ellenállni, Prospero és Ariel vadászebeket bocsát rájuk, eszeveszetten menekülnek, feledve eredeti tervüket a sziget megszerzéséről.
Amikor Prospero megbüntette a sziget „vendégeit ”, látványosan eltöri varázspálcáját, felhagy a varázslással, emberi erőkkel veszi fel ezután ellenségeivel a harcot. Szeretettel szól Gonzalóhoz, aki becsületes tudott maradni a romlott környezetben is, és megbocsátott testvérének, valamint a nápolyi királynak, s annak a testvérének is. Arielt a sok jó szolgálatért végre szabadon bocsátja, Ferdinánd és Miranda szerelmére áldását adja, Alonso után ők lesznek Nápoly urai. Öccsét nem bünteti mással, csak azzal, hogy jogos tulajdonát, Milánó hercegségét visszaveszi. Közben megjelennek a hajó eddig holtnak hitt emberei, a kapitány, a kormányos és számos utas. Ámulva számolnak be arról, hogy hajójukat vadonatúj állapotban találták a parton kikötve. Caliban is megjavult, és hűséget fogad Prosperonak. Így mindenkinek a sorsa kedvezően elrendeződött, Prospero még kedvező szelet is bűvöl a hazautazáshoz.
A mű több alakjában, jelenetében az utókor számos értelmezési lehetőséget lelt fel: Prospero alakja, pl. a nagy tudású, de méltatlanul háttérbe szorított ember alakja, Caliban a rosszindulatú ostobaság veszélyességét sejteti, az eltört varázspálca értelmezése lehet a realitásokkal való kiegyezés szimbóluma.