Shakespeare:
 Szeget szeggel
Fordította: Mészöly Dezső
 
Az 1600-as évek elején keletkezett dráma a vígjátékok között szokták számon tartani, azonban a mű sok szempontból közelebb áll a tragédiához. A tragikus érzést az emberi aljasság mértéktelensége, a kiszolgáltatottság megjelenítése, a társadalom vezető rétegének tisztességtelensége, a köznép bűneinek sokasága idézi elő annak ellenére, hogy a bonyodalmak elsimulnak, ki-ki megleli párját, az igazságosztó herceg igazságot oszt : a vétkesek vétkét megbocsátja, a jóságot megjutalmazza. Mindezen kiegyenlítődéseknek van azonban némi népmesei valószínűtlenségük, s amíg a bűnök megjelenítése hátborzongatóan élethű, addig a boldog vég bekövetkezése a mesevilág valószínűtlenségét idézi fel.
A drámának vannak magyar vonatkozásai, már a bécsi helyszín is szokatlanul közeli, de az 1606-os zsitvatoroki békére való utalás egyértelmű. Ez a dokumentum-jellegű adat segíti a dráma keletkezésének behatárolását, miszerint nem valószínű az 1606 előtti keletkezés. ( Hacsak nem utólagos betoldásról van szó. ) Az erkölcstelenség a két szélső társadalmi szinten egyaránt megjelenik: a köznép nemi erkölcse éppúgy témája a színműnek mint a herceget helyettesítő Angelo bujasága és hitszegése, könyörtelensége.
Bécs hercege egy álindokkal távozik városából - holmi meditatív szükségletekre hivatkozik, holott városa erkölcseit szeretné a szigorúan erkölcsös Angeloval helyrehozatni. Tudja jól, hogy engedékenysége nagyban hozzájárult a közerkölcsök romlásához, de erkölcsi érzéke nem engedi meg, hogy azért büntessen most, ami felett nemrég még szemet húnyt.  Felhatalmazza hát Angelot, hogy akár új törvények meghozatalával is, de teremtsen rendet a városban. Angelo boldogan lát neki a rendcsinálásnak, s első áldozata a törvénytelen kapcsolatot folytató Claudio, akinek szerelme Júlia immár gyermeket vár. Az ítélet elrettentően szigorú: halál.
Izabella, Claudio testvére megpróbál kegyelmet kérni Angelótól, azonban az minden áron példát akar statuálni. A herceg azonban se nem ment külföldre, se nem meditál, hanem szerzetesi gúnyában felméri birodalma állapotát, és ellenőrzi Angelo kormányzását. Claudio és Izabella beszélgetését kihallgatva megismeri Angelo valódi jellemét. Megtudja, hogy  
Angelo szívét nem hagyta érintetlenül a szűzleány könyörgése, burkolatlan ajánlatot tesz neki : megkegyelmez Claudionak, ha Izabella az övé lesz. Az álruhás herceg Claudio börtönében találkozik a vívódó Izabellával, aki testvérétől várja a megoldást: Claudio ingadozik - először elveti Izabella megbecstelenítésének lehetőségét, végül mégis az életet választaná, s elfogadná Izabella érte hozott áldozatát.  A herceg mentőötlete kínál megoldást: keressék meg Angelo elhagyott kedvesét, Mariannát, aki még mindig epedezik Angeloért, és az éj leple alatt Marianna tegyen Angelo kedvére.
Így is történt, Angelo nem vette észre a cserét, Marianna boldog volt, mert végre együtt lehetett azzal, akit reménytelenül szeretett., s Izabella pedig méltán reménykedett abban, hogy testvére kegyelmet kap Angelotól az együtt töltött éjszakáért. A szerzetesi csuhát viselő herceg  ezt a napot is a börtönben töltötte. Itt értesült arról, hogy Angelo nem tartotta meg Izabellának tett ígéretét, Claudióra mégiscsak halál vár. Sőt,  azt kéri, hogy Claudio levágott fejét mutassák be neki. A porkoláb hajlandóságot mutat a szerzetes-herceggel való együttműködésre, így ez első ötletük az lenne, hogy egy kilenc éve a halálbüntetésre váró bűnöst végre lefejeznek, és az ő fejét küldik el Angelonak, de amikor a szerzetes-herceg gyóntatni akarná, megsajnálja, és elodázzák Bernáth kivégzését. Kapóra jön egy másik rab váratlan, természetes halála, az ő feje lesz a bizonyíték  Claudió halálára.
A herceg tovább már nem tűrheti Angelo garázdálkodását az igazságszolgáltatásban, hisz a börtönök zsúfolásig megteltek, s a bűnösök többségének ugyanaz a bűne, mint Angeloé. Ezért levelet ír neki  érkezéséről. Szokatlan módon a nyilvánosság előtt kéri a tisztség átadását, valamint nyilvános panasznapot hirdet. Itt mondja el Izabella a rajta és testvérén esett sérelmet, s amikor Angelo tagad, előlép Marianna, aki megcáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgál. A herceg úgy ítél, hogy Angelo ugyanazt a bűnt követte el, mint Claudio, ezért hát ugyanúgy kell bűnhődnie: „ Szeget szeggel, szemet szemért! ”  A herceg ítélete először zavarbaejtően enyhe: Mariannát és Angelot összeházasítja. Majd ezután következne Angelo kivégzése, hogy Marianna tisztességén ne essék csorba, s mint férjes asszony viselje az Angeloval töltött éjszaka terhét. A herceg éppoly könyörtelen az ítélkezésben, akárcsak Angelo volt. Marianna könyörgése nem enyhíti meg, csak akkor kap Angelo kegyelmet, amikor Izabella is könyörög annak érdemtelen életéért. S végül is Izabella érvelése logikus: mint kiderült, Claudio életben maradt, igaz hogy csellel sikerült az életét megmenteni, de Angelo szándéka, ami Claudio lefejezése volt, nem valósult meg. A herceg szemében Izabella tisztessége, fiatalsága, testvére iránt szeretete annyira vonzó volt, hogy feleségül kérte a lányt.
A színmű jónéhány szereplője közül meg kell még említeni a jellegzetes vígjátéki szerepkört betöltő Luciot, aki egyszerű, szegény legény, szókimondó, nemegyszer handabandázó, könnyed, az életet élvező fiatalember, akinek minden megszólalása  humor forrása. Hasonló Pompeiusnak, a kerítőnek a szerepköre is, visszataszító a bűne, de mert álnokságtól mentes,  jóízűen tudunk nevetni rajta. Escalus a tisztesség, bölcsesség megtestesítője, ez a szerepkör is tipikus a Shakespeare drámákban.