Krishnamurti:

Végső szabadság

A szerző 1895-1986-ig élt indiai filozófus, spirituális tanító.
Gondolatai, tanításai az indiai néplélekből táplálkoznak, s lényegük a vágyaktól való megszabadulás.
Krishnamurti gondolatai meglepőek az európai gondolkodás történetében, bár a lemondáson alapuló keleti filozófiának nagyhírű követői voltak. ( Schopenhauert említeném a legnevesebbek közül ), s a magyar költészetben Szabó Lőrinchez, Weöres Sándorhoz is közel állt távol- keleti filozófia.
Krishnamurti gondolataival nehéz egyetérteni, s még nehezebb egyet nem érteni, hiszen a mester az eddigi filozófiák, vallások kudarcát a világ mindenkori katasztrofális állapotával bizonyítja.
Az első oldalak egy paradoxont fejtenek ki: Krishnamurti óva inti az olvasót attól, hogy bármiféle tanítást, tanácsot, útmutatást elfogadjanak.
De hát ugye Krishnamurtinak is gondolatai, tanításai leledzenek e könyvben.
Félre a tréfával, a nem minden sorában könnyen emészthető könyv fő gondolatai közül emelnék ki néhányat.
Az elme megszabadítása minden előző tudástól, vezethet csak el a vágyott szabadság átéléséhez. Ez a tanítás ellene szól minden tudás befogadásának. A szerző tudás, ill. tanulás ellenes. A különböző vallási, filozófiai tanítások elszigetelnek, a másoktól való különbséget hangsúlyozzák, ez pedig békétlenséghez, sok esetben háborúhoz vezet. A valódi tudáshoz az elme kiüresítése vezet, lehetőséget adva az önálló, kreatív gondolatok megszületésének. Minden eddigi tudás feledése hozhatja csak meg a várva-várt harmóniát.

S nem csak az intellektus , de az érzelmek kialakulásának is ugyanaz a feltétele: az igazi szeretet átéléséhez előbb üressé kell tennünk szívünket.
Bár óv a célok kitűzésétől, valamiféle cél mégiscsak körvonalazódik: szabaduljunk meg minden eddigi érzelemtől, s üres szívünkben így megterem a valódi szeretet.
Az akarás, a tudatosság, a célok kitűzése, példaképek követése is akadálya a személyiség fejlődésének. Az én beolvadása, megszűnése az, amit célul kell kitűzni, de hát célt sem szabad kitűzni. Az akarat, a görcsös igyekezet mindig akadálya lesz a belső békének.
A vágyott állapot eléréséhez úgy juthatunk el, hogy a dolgokat ítélkezés nélkül vesszük tudomásul, önmagunkat pedig az egyes szituációkban figyeljük, érzéseinket megnevezzük, de soha nem fogalmazunk meg ítéletet.
Óva int az eszmékkel, vallásokkal, hatalommal való azonosulástól. Az azonosulás igénye abból fakad az egyénben, hogy az a valahová való tartozás nélkül gyengének, jelentéktelennek érzi magát. Amit hiányként érzékel az egyén önmagában, azt a csoporthoz való tartozással pótolja.
Kulcsfontosságú, egyénien értelmezett fogalmat, a kreativitás fogalmát vezeti be.
Ennek lényege az eredeti gondolkodás, problémamegoldás. Minden eddigi tapasztalat, olvasott, más által megfogalmazott gondolat akadálya az elme egyéni megoldásainak. Visszautalva a néhány sorral fentebbi részhez, ezért szükséges az elme kiürítése, hogy a kreatív gondolatok létrejöttének semmi ne szabjon gátat.
Minden eddigi vallás, filozófia, államforma csak háborút hozott a világra. Kiemelten figyelmeztet a nacionalista, és a hazafias eszmék veszélyére, melyek időtlen idők óta az elszigetelődést erősítik, és ellene vannak a külső és a belső béke kialakulásának.
A könyv első, tematikus fejezetekből álló része után következnek azok a válaszok, melyeket a hozzá intézett kérdésekre adott a mester.
A felvetett kérdések közül néhányat hadd idézzek: 37 kérdésre válaszol a mester, válaszai egytől egyig szokatlanok, kreatívak. A teljesség igénye nélkül: Mi az értelme a szenvedésnek? A gyűlöletről, A magányról, A félelemről, A nacionalizmusról, A pletykálkodásról, Az élet értelméről stb. E rövid felsorolásból is láthatjuk, hogy fennkölt és triviális témák egyaránt méltók a filozófus elme válaszára.
Kishnamurti logikusan levezetett okfejtései során bebizonyítja, hogy a sok felszínes dologról való lemondás, az ego háttérbe szorítása, a szív és az elme megszabadítása mások érzéseitől, gondolataitól jelenti a járható utat a lelki és a világbékéhez.